EN

Rólunk

Cégünk központja az Alföld közepén, Soltszentimrén található. Emblémánk alapjául a falu határában álló több mint 1000 éves templomrom, a Csonka – torony szolgál. A templomot István király építtette fia, Imre herceg emlékére, aki ezen a helyen vesztette életét. Társaságunk tulajdonosai magyar magánszemélyek.

A kunsági gazdák termése mellett jelentős mennyiségű fehér- illetve kékszőlőt vásárolunk fel Magyarország számos borvidékéről. 1991–ben KUTE Kft. néven alapítottuk, majd Imre herceg tiszteletére 2008-ban vettük fel a Szent Imre Pincészet nevet. Szőlőfelvásárlással, feldolgozással, borkészítéssel, palackozással valamint értékesítéssel foglalkozunk. Tevékenységünket közel 50 fő foglalkoztatásával végezzük. Az itt előállított minőségi-, táj- és borainkat a nagy – és kiskereskedelmi egységeken keresztül juttatjuk el a fogyasztókhoz.

Olvasson tovább!

A Kunsági gazdák termése mellett jelentős mennyiségű fehér- illetve kékszőlőt vásárolunk fel a Szekszárdi-, Tolnai-, Hajós-Bajai- és Mátrai borvidékről. A különböző tájegységeken termesztett különböző fajtákat egymástól gondosan elkülönítve dolgozzuk fel. Pincészetünkben megalakulásunk óta nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos innovációra. A hagyományos szőlőfeldolgozási módszereket felváltotta a reduktív erjesztési technológia, emellett modern technikai berendezéseket alkalmazunk a szőlőfelvásárlástól a palackozott bor értékesítéséig.

Cégünk kereskedelmi központjából, Soltszentimréről indul a palackozott áru budapesti telephelyünkre, valamint az ország különböző nagykereskedelmi központjaiba.

Marketingmunkánk hatékonyságát, fogyasztóink megelégedettségét igazolja, hogy és minőségi boraink forgalma egyenletes mértékben nő. Borainkkal rendszeresen részt veszünk különböző borversenyeken, kiállításokon, ahol a szakma is elismeréssel fogadja termékeinket.

Termékeink

×

Chardonnay

száraz fehérbor

Felső- magyarország kedvezőbb adottságú területeiről válogatott alapanyagból, önálló arculatú, zamatos minőségi bor készül. A szigorú reduktív technológiával elkészített Chardonnayban a fajta jellegzetességei szépen kikerekednek. Üde, gazdag zamatú, elegáns savakkal rendelkező, harmonikus bor.
Fogyasztását 10-12 °C -ra lehűtve fehér húsok, sültek, halételek mellé ajánljuk.

Furmint

száraz fehérbor

A palackban lévő bor halvány zöldes-ságra, illatos, tüzes, kellemes savérzetű. Ízében a minerális fanyarság mellett az alkoholtartalom melegsége érezhető. Üdeség, elegancia, harmónia jellemzi.
Fogyasztása 12 °C-on ajánlott előételekhez, levesekhez, szárnyasokhoz, sült húsokhoz.

Kékfrankos Rosé

száraz rosébor

A Kunsági borvidék kedvezőbb adottságú területeiről, válogatott alapanyagból készült ez a friss, üde, gyümölcsillatú élénk savérzetű könnyű, rosé bor.
A bor fogyasztását különféle sajtok, sültek és halételek mellé 10-12 °C-on ajánljuk.

Cabernet Sauvignon

száraz vörösbor

Különleges, száraz Cabernet Sauvignon magában rejti az erdei és vörös gyümölcsök illatát. Rubinvörös színével, bársonyosságával és gazdag zamat tartalmával kitűnő választás sültekhez és vadételek mellé.
Fogyasztását 17-18 °C-on ajánljuk.

Kékfrankos

száraz vörösbor

A Duna-Tisza közén elterülő területek gondosan válogatott szőlőjéből készül ez a bor.
A Kékfrankosokra oly jellemző rubinvörös szín, fűszeres illat és bőséges cserzőanyag-tartalom. a palackban lévő borban megtalálható.
Elsősorban paprikás, nehéz ételekhez fogyasztva 16-18 °C-on mutatja meg valódi értékét.

Merlot

száraz vörösbor

Ezt a bort önmagában fogyasztva, illetve csokoládé és vörös gyümölcsök felhasználásával készült desszertekhez ajánljuk. Meleg, családias ünnepek itala.
Javasolt fogyasztási hőmérséklet: 16-18 °C .

Bestia
Kunsági Muskotály

félédes fehérbor

A Kunsági borvidékről származó illatos szőlőkből gondos házasítással összeállított Muskotály, cégünk egyedi terméke. A behízelgő, gyümölcsös illatanyagok és a félédes kategória szinte garancia arra, hogy hölgyek kedvenc italává válik.
12-14 °C -ra lehűtve, desszertek, édes sütemények mellé kínáljuk.

Boszorkányvér
Kunsági Cuvée

félédes vörösbor

A Kunsági borvidéken termelt Kékfrankos és Cabernet franc szőlőfajta termését gondosan kiválogatva, héjon erjesztve és évjárat szerint házasítva készül ez az intenzív illatú, íz- és zamatanyagokban gazdag, kellemes cserzőanyag tartalmú, markáns, félédes vörösbor. Vadhúsokhoz, fűszeres nehéz ételekhez, marhahúsokhoz, máj ételekhez ajánljuk
16-18 °C -os hőmérsékleten.

Zempléni Furmint

száraz fehér

Zempléni Furmint borunk halvány zöldes-sárga, illatos, tüzes, szájban száraz, kellemes savérzetű. Ízében a minerális fanyarság mellett, a magas alkoholtartalom melegsége érezhető. Üdeség, elegancia, harmónia jellemzi.
Fogyasztása 12 °C-on ajánlott, előételekhez, levesekhez, szárnyasokhoz, sült húsokhoz, pirított májhoz, vesevelőhöz.

Kunsági Kékfrankos Rosé

száraz rosé

A Kunsági borvidék kedvezőbb adottságú területiről, kiváló alapanyagból készült ez a friss, üde, gyümölcsillatú, élénk savérzetű, könnyű rosé bor.
A kellemes íz, zamat harmónia a különféle sajtok, sültek és halételek mellett érvényesül a legjobban. 10-12 °C-ra lehűtve kínáljuk.

Kunsági
Olasz Rizling

száraz fehérbor

A Kunsági borvidéken termelt kiváló minőségű Olasz rizling, a vidék talaj- és éghajlati viszonyai mellett is szép, kerek savérzetet és fajtára jellemző keserűmandula ízt ad.
Fogyasztását 12 °C-on szárnyas ételekhez, rántott halakhoz, natúr sertéshúsokhoz ajánljuk.

Kunsági Chardonnay

száraz fehérbor

A Kunsági borvidék területi kiterjedése és termelt bormennyisége alapján legnagyobb borvidékünk. Kedvezőbb adottságú területeiről válogatott alapanyagból, önálló arculatú, zamatos minőségi bor készül. A szigorú reduktív technológiával elkészített Chardonnayban a fajta jellegzetességei szépen kikerekednek. Üde, gazdag zamatú, elegáns savakkal rendelkező, harmonikus bor.
Fogyasztását 10-12 °C -ra lehűtve fehér húsok, sültek, halételek mellé ajánljuk.

Kunsági
Muscat Ottonel

félédes minőségi fehérbor

A Kunsági borvidék területi kiterjedése és termelt bormennyisége alapján legnagyobb borvidékünk. Kedvezőbb adottságú területiről válogatott alapanyagból önálló arculatú, zamatos minőségi bor készül. Divatos, modern technológiával készülő, a szőlő eredeti zamatát megőrző, üde, fűszeres, elegáns illatú bor, melyet félédes jellege tesz kerekké.
A bor fogyasztását 12 °C-ra lehűtve, desszertek, édes sütemények mellé ajánljuk.

Kunsági Kékfrankos Rosé

száraz minőségi bor

A Kunsági borvidék területi kiterjedése és termelt bormennyisége alapján hazánk legnagyobb borvidéke. Kedvezőbb adottságú területeiről válogatott alapanyagból készült ez a friss, üde, gyümölcsillatú, élénk savérzetű könnyű rose bor.
A bor fogyasztását különféle sajtok, sültek és halételek mellé 10-12 °C-ra hűtve ajánljuk.

Kunsági Kékfrankos

száraz minőségi vörösbor

A Kunsági borvidék területi kiterjedése és termelt bormennyisége alapján hazánk legnagyobb borvidéke. Kedvezőbb adottságú területeiről válogatott alapanyagokból önálló arculatú, zamatos minőségi bor készül. Kunsági Kékfrankosunk fűszeres illatú és zamatú, karakteres savakkal rendelkező, markáns, rubinvörös száraz bor.
A bor fogyasztását 16-18 °C-ra lehűtve, elsősorban paprikás éltelek mellé ajánljuk.

Kunsági Cabernet Franc

félszáraz minőségi vörösbor

A Kunsági borvidék területi kiterjedése és termelt bormennyisége alapján a legnagyobb borvidékünk. Kedvezőbb adottságú területeiről válogatott alapanyagból önálló arculatú, zamatos minőségi bor készül.
Harmonikus összhatású, íz- és illatanyagokban gazdag borunkat 16-18 °C-on, magyaros ételek, vadhúsok mellé ajánljuk.

Kunsági Kékfrankos

félédes minőségi vörösbor

A Kunsági borvidék területi kiterjedése és termelt bormennyisége alapján hazánk legnagyobb borvidéke. Kedvezőbb adottságú területeiről válogatott alapanyagokból önálló arculatú, zamatos minőségi bor készül. Kunsági Kékfrankosunk fűszeres illatú és zamatú, karakteres savakkal rendelkező, markáns rubinvörös félédes bor.
Fogyasztását 16-18 °C-ra hűtve, vadból és marhahúsból készült sültekhez ajánljuk.

Duna–Tisza Közi Cuvée

száraz fehér tájbor

Több karakteres fajta válogatásából származó fehér bor.
Fogyasztását 12-14 °C-on, szárnyas ételekhez, halakhoz, sertéssültekhez ajánljuk.

Duna–Tisza Közi Muskotály

Félédes fehér tájbor

A Duna–Tisza között elterülő, napfényes órákban gazdag területeken termett, több illatos szőlőfajtából készült a palackban lévő bor.
Félédes jellege miatt 12-14 °C-on, süteményekhez és desszertekhez ajánljuk.

Duna–Tisza Közi Kékfrankos

száraz vörös tájbor

A Duna–Tisza közén elterülő területek gondosan válogatott szőlőjéből készül ez a száraz bor. A Kékfrankosokra oly jellemző rubinvörös szín, fűszeres illat és bőséges cserzőanyag tartalom a palackban lévő borban található meg.
Elsősorban paprikás, nehéz ételekhez fogyasztva, 16-18 °C-on mutatja meg valódi értékeit.

Duna–Tisza Közi Kékfrankos

félédes vörös tájbor

A Duna–Tisza közén elterülő területekről származó Kékfrankos szőlőiből készült ez a rubinvörös, fűszeres illatú bor. A borban lévő cukortartalom miatt a hölgyek is szívesen fogyasztják.
Ajánljuk marhahúsokból és vadakból készült sültekhez, 16-18 °C-on.

É.D.E.S.

Dunántúli Merlot

Ezt a bort önmagában fogyasztva, illetve csokoládé és vörös gyümölcsök felhasználásával készült desszertekhez ajánljuk. Bensőséges, családi ünnepek itala.
Javasolt fogyasztási hőmérséklet: 14-16 °C.

Duna–Tisza Közi Cuvée

száraz fehér tájbor

Több, karakteres fajta válogatásából származó fehér bor.
Fogyasztását 12-14 °C-on, halakhoz, szárnyas ételekhez és sertéssültekhez ajánljuk.

Duna–Tisza Közi Muskotály

félédes fehér tájbor

A Duna–Tisza között elterülő, napfényes órákban gazdag területeken termett, több illatos szőlőfajtából készült a palackban lévő bor.
Félédes jellege miatt 12-14 °C-on, süteményekhez és desszertekhez ajánljuk.

Duna–Tisza Közi Kékfrankos

száraz vörös tájbor

A Duna–Tisza közén elterülő területek gondosan válogatott szőlőjéből készül ez a száraz bor. A Kékfrankosokra oly jellemző rubinvörös szín, fűszeres illat és bőséges cserzőanyag-tartalom a palackban lévő borban található.
Elsősorban paprikás, nehéz ételekhez fogyasztva 16-18 °C-on mutatja meg valódi értékeit.

Duna–Tisza Közi Kékfrankos

félédes vörös tájbor

A Duna–Tisza közén elterülő területekről származó Kékfrankos szőlőiből készült ez a rubinvörös, fűszeres illatú bor. A borban lévő cukortartalom miatt a hölgyek is szívesen fogyasztják.
Ajánljuk marhahúsokból és vadakból készült sültekhez, 16-18 °C-on.

Dunántúli Merlot

édes vörösbor

Ezt a bort önállóan fogyasztva, illetve csokoládé és vörös gyümölcsök felhasználásával készült desszertekhez ajánljuk. Meleg, családias ünnepek itala.
Javasolt fogyasztási hőmérséklet: 16-18 °C.

Picador

száraz fehérbor

A picador a bikaviadalok azon szereplője, aki lovon ülve, lándzsával döfködve támadásra ingerli a bikát. Ezt a bort azoknak ajánljuk, akik kedvelik a mediterrán hangulatot és szívesen fogyasztanak el baráti beszélgetések mellett egy-egy pohár bort.
Fogyasztását 12 °C -on ajánljuk.

Capelle

félédes fehérbor

A Capelle (köpönyeg) a viadal és a torrero öltözetének egyik nélkülözhetetlen eleme. Ezt a bort azoknak ajánljuk, akik kedvelik a mediterrán hangulatot és szívesen fogyasztanak el baráti beszélgetések mellett egy-egy pohár bort.
Fogyasztását 12 °C -on ajánljuk.

Torreador

félédes vörösbor

Torreador (torrero) általában a bikaviadalok azon szereplőinek összefoglaló elnevezése, akik gyalogosan küzdenek a bikával. Ezt a bort azoknak ajánljuk, akik kedvelik a mediterrán hangulatot és szívesen fogyasztanak el baráti beszélgetések mellett egy-egy pohár bort.
Javasolt fogyasztási hőmérséklet: 14-16 °C .

Obsitos

száraz fehér bor

A Duna-Tisza közén termesztett szép fehér szőlőkből készült, friss, üde, száraz fehérbor, elegáns savakkal, gyümölcsös illatokkal, mely könnyű ételek, sajtok, halak, csirke kitűnő kísérője.
Fogyasztása 12 ºC-on ajánlott.

Muskétás

félédes fehér bor

A napfényes órákban gazdag területeken termesztett szőlőfajtákból készült ez a kellemes zamatú, telt ízű, félédes fehérbor.Desszertek, édes sütemények kedvelt kísérő itala.
Fogyasztása 12 ºC-on ajánlott.

Kékdolmányos

száraz vörös bor

A Duna-Tisza közén elterülő területek gondosan válogatott szőlőjéből készült ez a bor. Rubinvörös szín, fűszeres illat és bőséges cserzőanyag-tartalom jellemző a palackban lévő borra.
Elsősorban paprikás, nehéz ételekhez fogyasztva, 16-18 °C -on mutatja meg valódi értékeit.

Kadét

félédes vörös bor

Napgyöngye

száraz fehér bor

A Duna-Tisza közén termesztett szép fehér szőlőkből készült, friss, üde, száraz fehérbor, elegáns savakkal, gyümölcsös illatokkal, mely könnyű ételek, sajtok, halak, csirke kitűnő kísérője.
Fogyasztása 12 ºC-on ajánlott.

Napgyöngye

félédes fehér bor

A napfényes órákban gazdag területeken termesztett szőlőfajtákból készült ez a kellemes zamatú, telt ízű, félédes fehérbor.
Desszertek, édes sütemények kedvelt kísérő itala.

A Duna-Tisza közén termesztett kékszőlőkből készült ez a könnyed, gyümölcsös, félédes vörösbor, melyet finom desszertek mellé kínálunk kísérőnek, baráti beszélgetésekhez, kerti összejövetelekhez.
Fogyasztása 14 - 16 ºC-on ajánlott.

A napfényes órákban gazdag területeken termesztett szőlőfajtákból készült ez a kellemes zamatú, telt ízű, félédes fehérbor. Desszertek, édes sütemények kedvelt kísérő itala.

Cimbora

félédes rosé bor

A Duna-Tisza közén termesztett kékszőlőkből készült ez a könnyed, gyümölcsös, félédes rosébor, melyet könnyű ételek mellé kínálunk kísérőnek, baráti beszélgetésekhez, kerti összejövetelekhez.
Fogyasztása 10 - 12 ºC-on ajánlott.7

Napkincse

félédes fehér bor

A napfényes órákban gazdag területeken termesztett szőlőfajtákból készült ez a kellemes zamatú, telt ízű, félédes fehérbor. Desszertek, édes sütemények kedvelt kísérő itala.
Fogyasztása 12 ºC-on ajánlott.

Napkincse

félédes vörös bor

A Duna-Tisza közén termesztett kékszőlőkből készült ez a könnyed, gyümölcsös, félédes vörösbor, melyet finom desszertek mellé kínálunk kísérőnek, baráti beszélgetésekhez, kerti összejövetelekhez.
Fogyasztása 14 - 16 ºC-on ajánlott.

Minden Nap

Elérhetőségeink

Pincészet

H-6223 Soltszentimre, Dózsa György u. 79.
+36/78-445-392
szt.imrepince@t-online.hu

Nagyker / KUTE - VIN Zrt.

1239 Budapest, Grassalkovich út 294.
+36/1-280-8754
szt.imrepince@t-online.hu